{"product_id":"ures-eg-alatt","title":"ÜRES ÉG ALATT","description":"\"Üres ég alatt, hirdeti Both Balázs ötödik verseskönyvének címe. Ennek alapján komor hangulatra számíthatnánk, a kilátástalanság birodalmának strófáira, a reménytelenség krónikájára. Ám erről szó sincs: az üresnek mondott égbolt alatt nem süket csönd uralkodik, nem sivárság. Ahogy a szerző legutóbbi, 2018-ban megjelent kötetének címe, a Romfalon virágmag szókapcsolat a pusztulás képe mellett az új életet, a folytatást is elénk vetíti, ugyanúgy tesznek e mostani gyűjtemény versei. Arról tanúskodnak, hogy a mai nyugati ember által üresnek hitt égbolt alatt továbbra is a teremtett világ gazdagságát és a klasszikus kultúra kincseit találjuk.Both Balázs nem apokaliptikus költő, hanem  Gergely Ágnes találó jelzőjével  mély hitű. Hisz Istenben, a katolicizmus értékrendjében, az emberi élet távlataiban, a természetben, a műveltségben. És megtiszteli az olvasókat azzal, hogy komolyan veszi önmagát, a mesterségbeli tudást, továbbá a történelmet, a festészet megverselt remekműveit, Dantét és Jeszenyint, a kisvárosokat és az erdőt, a temetőket és a sörkertet. Nem a széles utat, hanem a keskenyet, s nem a tágas kaput, hanem a szűket választja azzal, hogy komolyan veszi a költészetet.\"","brand":"BOTH BALÁZS","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60127738397056,"sku":null,"price":45.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_c5084b75-3e13-4707-86f3-6632df855d0f.jpg?v=1793395744","url":"https:\/\/librarie.editurapublio.ro\/products\/ures-eg-alatt","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}