{"product_id":"tarts-onmagadtol","title":"Tarts önmagadtól","description":"\u003cp\u003eErdély Miklós életében csupán egyetlen vékony kötet jelent meg Kollapszus orv. címmel 1974-ben, a párizsi Magyar Műhely gondozásában, illetve később kiadtak egy második kötetet is, majd művészeti írásaiból, illetve a filmmel kapcsolatos szövegeiből is napvilágot látott egy-egy válogatás. Ezek azonban nehezen beszerezhetők, ezért is döntöttünk úgy, hogy egy válogatáskötettel mi is hozzájárulunk Erdély Miklós munkásságának bemutatásához, megőrzéséhez a széles olvasóközönség számára.Kötetünkben a már korábban publikált anyagok mellett a hagyatékból is tudtunk válogatni. Nem a műfaj vagy a téma volt a meghatározó, hanem hogy az adott írások miképpen képesek kapcsolódni egymáshoz; ebben is közelítve Erdély Miklós műfajokon átívelő, azokat át- és összefogó, interdiszciplináris gondolkodásához.Reményeink szerint a könyvben szereplő szövegekből érthetőbb lesz, miért tudott és tud a polihisztor Erdély Miklós alkotóként, teoretikusként és pedagógusként is oly nagy hatást gyakorolni nemcsak kortársaira, hanem az újabb és újabb generációkra.\u003c\/p\u003e","brand":"Erdély Miklós","offers":[{"title":"E-könyv","offer_id":60118771171712,"sku":null,"price":48.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/termek_cimlapfoto_7528f23c-8077-48d5-b650-d9c87ac425fb.jpg?v=1793404169","url":"https:\/\/librarie.editurapublio.ro\/products\/tarts-onmagadtol","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}