{"product_id":"persepolis","title":"PERSEPOLIS","description":"Mardzsi tízéves, amikor a nőket kendőviselésre kötelezik, bezárják a kétnyelvű világi iskolákat, majd Irak ledobja az első bombát Teheránra. A szabadelvű családban nevelkedő kislány próféta akar lenni, tüntetésekre jár, és hősnek tekinti börtönviselt bácsikáját. A szülők látják, hogy ebben a nyomasztó légkörben az ő szabad szellemű lányuk nem tud kiteljesedni, ezért Ausztriába küldik tanulni, ahol reményeik szerint lehetősége lesz az érvényesülésre.Ám a beilleszkedés nem egyszerű  az eltérő kultúrával, viselkedési szokásokkal nehéz megbirkózni, és a fiúk, illetve a zavaros ideológiájú haverok csak még inkább megbonyolítják a helyzetet. Egy szerelmi csalódás és néhány hónapnyi csövezés után Mardzsi úgy dönt, visszatér Iránba, de már a szülőhazájában sem érzi otthon magát  míg Európába túl iráni volt, Iránban már túlságosan európainak számítMegrázóan őszinte, szívszorító, ugyanakkor humorral átszőtt történet a vallási fundamentalizmus országáról, az iszlám forradalomról, a félelemben és gyászban eltöltött évekről, és két világ  az iráni és nyugati gondolkodás  kibékíthetetlennek tűnő ellentéteiről.Megéltem a forradalmat, amelyben elveszítettem a családom egy részét. Túléltem egy háborút, ami elszakított a hazámtól, a szüleimtől És egy banális szerelmi történet miatt majdnem meghaltam.","brand":"SATRAPI, MARJANE","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60126269014400,"sku":null,"price":105.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_4f0e702d-f6c2-493c-b6b8-3939fec0a130.jpg?v=1793407613","url":"https:\/\/librarie.editurapublio.ro\/products\/persepolis","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}