{"product_id":"osszezarva","title":"ÖSSZEZÁRVA","description":"Ugye, tudod, hogy én ezt még senkinek nem mondtam el?Mindaz, amit elmesélek, soha nem történt volna meg, ha négy hónappal a bérelt lakásba való beköltözésem után nem üt be a járvány, amely hosszú időre rám reteszelte a Völgy utcai ház kapuját.Olyan volt az egész, mint valami rossz álom, csak ez most nem akart véget érni. Egyik napról a másikra drámaian megváltozott az életem. Hetek teltek el, hogy nem érinthettem meg senkit. Egyre kétségbeesettebben vágytam egy emberi test közelségére, egy leheletre, egy pillantásra. A puszta jelenlétére valakinek.Nem tudom, melyik pillanatban tudatosult, hogy valami nagyon fontos átalakulás indult el, nemcsak bennem, hanem a világban, és átírhat mindent, ami eddig történt. A felismerés, hogy örökre vége a megszokott életemnek, észrevétlenül kúszott be a bőröm alá.Összezárva, négy magányos nő és egy véletlenszerűen odavetődött férfi, akik szándékuk és akaratuk ellenére kerültek olyan helyzetbe, amelyben az egymásra utaltság elfogadása maradt az egyetlen kapaszkodójuk az élethez. Ahogy a víz formálja a követ, lassan oldódott le róluk a kinti világgal szembeni ellenállás.Sándor Anikó eredetileg újságíró, akinek élete akkor vett nagy fordulatot, amikor 2011-ben végiggyalogolta a 800 km-es zarándokutat, az El Caminót.Hazatérve hátat fordított addigi életének, azóta 15 könyve jelent meg a világ távoli pontjaira megtett külső-belső utazásairól, amelyek középpontjában mindig az emberi lélek áll.","brand":"SÁNDOR ANIKÓ","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60126180934016,"sku":null,"price":68.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_c2c85a50-e4db-4957-9f55-71fbc7a67e0a.jpg?v=1793399465","url":"https:\/\/librarie.editurapublio.ro\/products\/osszezarva","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}