{"product_id":"minden-amit-megbantam","title":"MINDEN, AMIT MEGBÁNTAM","description":"Attól a naptól fogva, hogy az óvó bácsija összeesett, majd meghalt, miközben Nyúl Péter kalandjait mesélte a gyerekeknek, Clover Brooks erősebb köteléket érzett a haldoklókhoz, mint az élőkhöz. Mióta pedig imádott nagypapája, aki felnevelte, magányosan halt meg, mert ő épp Ázsiában utazgatott, Clover haláldúlaként dolgozik New Yorkban: annak szenteli életét, hogy végstádiumban lévő betegeket kísérjen el utolsó lelki útjukon: segítsen nekik elfogadni az elkerülhetetlent, és megbékélni önmagukkal, bármilyen hibákat követtek is el életük során. Clover olyan sok időt tölt haldoklókkal, hogy közben elfelejti  vagy nem meri  a saját életét élni. Nem akar senkit igazán közel engedni magához, mert az kockázatos: ha szeret valakit, akkor elkerülhetetlen, hogy egy nap elveszítseÍgy él harminchat éves koráig, amikor egyszer csak  egy kedves öregasszonynak köszönhetően, aki elmeséli neki nagy szerelmének történetét , nagyot fordul Clover élete: kénytelen lesz végre önmaga lelkének a mélyére nézni, és kideríteni, hogy igazából mire is vágyik. De vajon lesz-e bátorsága hozzá, hogy elinduljon a saját útján?Beleszerettem Cloverbe, teljes szívemmel kívántam, hogy kinyíljon a világa, és ujjongtam, amikor végül megértette, hogy a komfortzóna arra szolgál, hogy kilépjünk belőle.                                                           Jill Mansell Láttam, hogy egész életedben szép halált próbáltál biztosítani másoknak... amit a nagyapádnak nem adhattál meg.  Barna szeme még most is ragyogott.  De a szép halál titka a szép élet. Hogy beleadsz mindent. Nem baj, ha összetörik a szívedet. Nem baj, ha hibázol. Vállalni kell a kockázatot.  Leo egyre nehezebben kapott levegőt, alig bírt már beszélni.  Ígérd meg, kislány  suttogta , hogy élni fogod az életedet.","brand":"BRAMMER, MIKKI","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60125759144320,"sku":null,"price":68.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_d0b93267-6649-4a4b-b87a-99505325a589.jpg?v=1793402289","url":"https:\/\/librarie.editurapublio.ro\/products\/minden-amit-megbantam","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}