{"product_id":"malevil-1","title":"MALEVIL","description":" A fickó, aki kifogta Violát, annak rendje-módja szerint kioldotta a farhámszíjakat és a hasló bal oldali szíját, de mert jobboldalt összevissza bogozott zsineget talált szíj helyett, nem győzte tovább türelemmel, és elővette a kését. Ezt megelőzően pedig leütötte hátulról Peyssou-t  mondtam elcsukló hangon.Akkor vettem észre, hogy Menou, Meyssonnier és Momo ott áll körülöttünk, és hallgatja, amit beszélünk. Mind engem figyeltek. Thomas is, de ő a távolból, fél térden állva. A másikkal Peyssou-t támogatta. Még csak ez kellett!  sóhajtotta Menou, riadt pillantást vetve maga köré, miközben karon ragadta és óvón magához vonta Momót.Csend támadt. Éreztem, félelem környékez, de egyben kis híján nevethetnékem támadt. Egyedül Isten a megmondhatója, milyen buzgón, milyen szerelmetes vággyal, konok akarással fohászkodtunk mind hozzá a lelkünk mélyén, hogy legyenek más túlélők is rajtunk kívül. Hát most megtudtuk: vannak!Robert Merle 1972-ben megjelent regénye az ismeretlen okból váratlanul kirobbanó, az emberi civilizációt szinte teljesen elpusztító atomháború utáni világba visz el minket. A szerző egy kis közösség, a katasztrófát egy középkori francia várkastély  Malevil  vastag falú, mély pincéjében átvészelő maroknyi túlélő történetét meséli el. A modern technikai eszközök áram híján használhatatlanná válnak, s az újrakezdéshez legfeljebb a középkori kézműveskészségek szolgálhatnak alapul. Merle hőseinek azonban a világégés okozta gyakorlati nehézségeken kívül meg kell küzdeniük a környéken felbukkanó fosztogató bandákkal is, amelyek ismét pusztulással fenyegetik az éppen csak újrakezdődő emberi együttműködést.","brand":"MERLE, ROBERT","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60125503127936,"sku":null,"price":98.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_f1b888dd-298e-4fc2-a6b2-00bc2c05d9d5.jpg?v=1793403471","url":"https:\/\/librarie.editurapublio.ro\/products\/malevil-1","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}