{"product_id":"igy-szerettek-ok-3","title":"ÍGY SZERETTEK ŐK 3.","description":"Nyáry Krisztián 2012-ben mesélt először íróink és költőink szerelmi életéről. Az Így szerettek ők első és második része bekerültek az elmúlt évek legnagyobb könyvsikerei közé. Most elkészült a sorozat várva-várt harmadik része: ismét lekerülnek az unalmas íróportrék a tantermek falairól. A könyvből egyebek mellett megtudhatjuk, hogyan érzett egyoldalú szerelmet József Attila pszichoanalitikusa, Gyömrői Edit iránt; miért írta népdalait Kisfaludy Károly egy vallásos zsidó lányhoz, aki nem lehetett az övé; hogyan próbálta megszervezni Vajda János és ifjúkori szerelme, Kratochwill Gerogina újbóli találkozását a költő későbbi felesége; miért kérte meg hétszer Móricz Zsigmond Magoss Olga kezét; és miként tudott Ignácz Rózsa a Gestapo börtönében tanúként részt venni volt férje második esküvőjén. Kiderül az is, hogy Petőfi Sándornak szerelme, Mednyányszky Berta helyett annak apja küldött szakító levelet; hogy Dsida Jenőt és menyasszonyát, Imbery Melindát hat évig próbálták elválasztani egymástól a szüleik, ezért csak titokban találkozhattak; valamint hogy miként élt évekig Molnár Ferenc és élete utolsó szerelme, Bartha Vanda ugyanannak a New York-i hotelnek két külön emeletén. Nyáry Krisztián elmeséli, hogy Kosztolányi Dezső hogyan folytatott éveken át szerelmi viszonyt gyermeke dadájával, akiről Édes Anna alakját mintázta; hogy tudott megszökni  Gérecz Attila a Dunában úszva a börtönből, és miért adta fel ezután volt barátnője a rendőröknek; valamint hogy miként szövődött titkos szerelem Szabó Lőrinc és barátja, Illyés Gyula felesége, Kozmutza Flóra között. Megtudhatjuk, mi köze volt Pekár Gyulának a pisztolylövéshez, amelybe majdnem belehalt Krúdy Gyula több regényalakjának modellje, Pilisy Róza írónő és luxusprostituált; hogyan találta meg a boldogságot Galgóczi Erzsébet Gobbi Hilda oldalán; és azt is miért nem nősült meg soha Hunyady Sándor miután szerelmi bánatában megkísérelte szíven lőni magát.","brand":"NYÁRY KRISZTIÁN","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60124816015744,"sku":null,"price":120.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_a3661e8a-fe65-4dc6-a5c0-30d1102fcd6f.jpg?v=1793403732","url":"https:\/\/librarie.editurapublio.ro\/products\/igy-szerettek-ok-3","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}