{"product_id":"hivatas-es-elhivas","title":"HIVATÁS ÉS ELHÍVÁS","description":"Napi munkánk lényegében istentisztelet: azt az Istent tiszteljük, aki elhívott és felkészített minket rá, bármit dolgozzunk is.Sokan sokféleképpen élik meg a munkához fűződő kapcsolatukat. Van, aki a hivatásában találja meg az élete értelmét, más legfeljebb pénzkereseti forrásként, szükséges rosszként tekint a munkájára. Sokan küzdenek munkafüggőséggel vagy kiégéssel, túlterheltséggel vagy kilátástalansággal. Timothy Keller és szerzőtársa gyakorlati megközelítéssel meggyőzően érvel a munka keresztény szemlélete mellett. Ha azért dolgozunk, hogy másokat szolgáljunk, az egy virágzó szakmai karrier és kiegyensúlyozott magánélet alapja lehet. A könyv gondolatmenete és tanácsai lelki erőforrást és hétköznapi útmutatást nyújtanak azoknak, akik a munkával kapcsolatos kérdéseikre keresnek választ, továbbá azoknak is, akik szeretnék megélni a hitüket a hivatásukban.Timothy Keller PhD (19502023) nevét a mára több mint ötezer tagot számláló manhattani Redeemer Presbiteriánus Gyülekezet megalapítása tette híressé, ahol elsősorban a szkeptikus, urbánus értelmiséget igyekezett megszólítani az evangélium radikális üzenetével. Harminc könyve, közöttük több olyan bestseller, mint a Hit és kételkedés több tucat nyelven jelent meg és több mint 6 millió példányban kelt el világszerte.Katherine Leary Alsdorf MBA nagyvállalati vezetőként és tanácsadóként dolgozott, mielőtt csatlakozott a Redeemer gyülekezethez, ahol a Hit és Munka Központot vezeti.(HarmatKálvin)","brand":"KELLER, TIMOTHY-LEARY ALSDORF,KATHERINE","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60124622487936,"sku":null,"price":75.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_6bd340a3-3e22-475d-8cfe-1cbe5ac1e86f.jpg?v=1793404276","url":"https:\/\/librarie.editurapublio.ro\/products\/hivatas-es-elhivas","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}