{"product_id":"fejem-folott-a-csillagok","title":"FEJEM FÖLÖTT A CSILLAGOK","description":"A kötet rendezőelve az időrendiség. Verses napló is lehetne  mégsem az. Nem elbeszél, hanem kifejez, érzelmeket, hangulatokat, lelkiállapotokat. A külvilág eseményei is a lélek szűrőjén keresztül jelennek meg  amennyiben megjelennek  a költeményekben. A gondolatiságnak és a természet elemeinek, csodáinak ebben a kötetben is kiemelkedő szerepük van. Formailag pedig továbbra is a zeneiség, a kötött formák alkalmazása aKónya Lilla magyarorosz szakos középiskolai tanárként végzett az ELTE Bölcsészkarán, 1968-ban. Három évig magyar nyelvet tanított külföldi diákoknak. Középiskolai tanárként sokáig nem tudott elhelyezkedni. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központjában dolgozott könyvtárosként (19711981). 1981-től 1985-ig Pilisvörösváron, majd 1985 és 2007 között a Bartók Béla Konzervatóriumban eleinte oroszt is, aztán csak magyart oktatott. Végig írt és fordított; 1984-től tagja a MAOE Irodalmi Szakosztálya Műfordítói Tagozatának. Megjelentek fordításai folyóiratokban, antológiákban és önálló kötetekben; 2017-ben a Rigódal, 2022-ben pedig a Fölszáll a köd című verseskönyvei láttak napvilágot.","brand":"KÓNYA LILLA","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60124043477376,"sku":null,"price":83.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_c63f9890-7d0c-423e-862c-910c28ac2426.jpg?v=1793397984","url":"https:\/\/librarie.editurapublio.ro\/products\/fejem-folott-a-csillagok","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}