{"product_id":"elestek-marciusban-1","title":"ELESTEK MÁRCIUSBAN","description":"Egy tűzvész, amely megváltoztatta a történelem menetétBerlin, 1933. A Reichstag lángokban áll. A rendőrség azonnali mozgósítást rendel el. Rath felügyelőnek is meg kell szakítania a szabadságát, a legnagyobb meglepetésére azonban nem a tűzeset kivizsgálását kapja feladatul. Egy hajléktalan veterán meggyilkolásának az ügyével bízzák meg, akit egy első világháborús tőrrel szúrtak le  megdöbbentő brutalitással. Rövid időn belül több leszerelt katonával is ugyanilyen módon végeznek, így a nyomozó számára egyértelművé válik, hogy egy sorozatgyilkossal áll szemben. Ám nemcsak egy elvetemült bűnözőt üldöz: az egyre szélsőségesebbé váló közhangulatban a rendőrség politikai vezetése és a berlini alvilág erői között is egyensúlyoznia kell. Az óra azonban ketyeg, és Rathnak meg kell állítania a tettest, mielőtt az lecsapna a következő áldozatára.A harmincas évek Berlinének dekadenciája, vérben ázó utcák, náci fenyegetés.  Sunday TimesLebilincselő, a két világháború közötti korszakot megidéző thriller, amely a zűrös berlini alvilágban játszódik.  Mail on SundayVolker Kutscher 1962-ben született. Német nyelv és irodalom, filozófia és történelem szakos tanulmányait követően egy napilapnál dolgozott szerkesztőként, és csak később kezdett bűnügyi regényeket írni. Jelenleg Kölnben él. 2011-ben Gereon Rath-sorozatáért neki ítélték a rangos Berliner Krimipreis díját. A könyvsorozat alapján tévésorozat készült, amely Magyarországon is látható.A Gereon Rath-sorozat német nyelvű honlapja:www.gereonrath.de","brand":"KUTSCHER, VOLKER","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60123787624832,"sku":null,"price":90.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_ea02ad6b-d4a5-4b56-973d-1f57790e5e2d.jpg?v=1793409962","url":"https:\/\/librarie.editurapublio.ro\/products\/elestek-marciusban-1","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}