{"product_id":"eiffel-1","title":"EIFFEL","description":"Egy torony vasból és szerelembőlPárizs, 1886. A francia főváros már a közelgő világkiállításra készül. Az elismert építőmérnök, Gustave Eiffel úgy gondolja, ez a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy egy, a londonihoz hasonló, föld alatt vezető vasútvonal épüljön a városban. Egy nem várt találkozás azonban megváltoztatja a terveit.Adrienne a zsúfolt szalonban úgy libben elé a múlt ködös távolából, mint egy jelenés. Közel harminc éve ismerkedtek meg, Eiffel első munkáinak egyikén, a lány szülei azonban ellenezték a kapcsolatukat. A nő immár egy közismert újságíró felesége, a mérnök pedig még egy boldog házasság után is keserű emlékekkel gondol vissza az elválásukra. Az újbóli találkozás azonban új lendületet ad terveinek, a vasmágus a föld mélye helyett immár Párizs egét akarja meghódítani.Míg a lakosság egy része  a statikai veszélyekre hivatkozva  ellenzi a háromszáz méter magas vasmonstrum megépítését, a támogatói a nemzet visszanyert önbizalmának megtestesülését látják a toronyban. Eiffelt azonban valami egészen más hajtja. Egyetlen célja, hogy méltó emléket állítson az imádott nőnek, amihez immár megtalálta a tökéletes formát is. Ahogy a monumentális A betű az ég felé tör, szerelmük egén minden korábbinál veszélyesebb viharfelhők gyülekeznekA regény Martin Bourboulon filmje, Caroline Bongrand eredeti forgatókönyve, valamint Caroline Bongrand, Thomas Bidegain, Martin Bourboulon, Nathalie Carter és Martin Brossolet dialógusai alapján írodott.","brand":"D' ORVES, NICOLAS D' ESTIENNE","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60123745649024,"sku":null,"price":60.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_c52e207b-dbc4-4e61-979b-3416005d5f54.jpg?v=1793395292","url":"https:\/\/librarie.editurapublio.ro\/products\/eiffel-1","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}