{"product_id":"bulcsu-1","title":"BULCSÚ","description":"Ha megkérünk egy külföldit, nevezzen meg néhány híres magyart, Bartók Béla, Karikó Katalin, Ligeti György, Neumann János, Petőfi Sándor, Puskás Ferenc és mások mellett hiába várunk (Vér)Bulcsú nevére, pedig a honfoglalás és a kalandozások korszakának messze legismertebb magyarja volt. A latin Nyugat, a görög Bizánc és az arab Ibéria megmaradt forrásai egyaránt foglalkoznak vele. Nem véletlenül: számos nagyszabású és sikeres hadjárat vezetője volt Nyugat- és Dél-Európában, miközben a jó kapcsolatok érdekében a kontinens délkeleti határát jelentő Bizáncban megkeresztelkedett. Halála, vagyis kivégzése az augsburgi bukás után nem pusztán a hadjáratok végét jelentette, hanem az új életforma, a megtelepedett, adott határok között működtetett ország létrehozásának kezdetét.Mindezekről és még számos izgalmas kérdésről, mint például a (Vér)Bulcsú név eredetéről, a kalandozások során vívott csatákról, a politikai manőverekről, egyszóval a 10. századi magyar és európai történelem egyik főszereplőjéről Bácsatyai Dániel, a korszak kutatója minden létező forrást összegyűjtött, megvizsgálta és összevetette őket, történészként, természetesen, végig ügyelve arra, hogy csak azt fogadja el tényként, ami a legtöbb forrásból bizonyítható. A végeredmény egy hiteles, érdekes és izgalmas olvasmány, a magyar történelem iránt érdeklődők számára igazi csemege.","brand":"BÁCSATYAI DÁNIEL","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60123092877696,"sku":null,"price":53.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_bf9283ff-e48a-4a64-b7a0-692f801dca39.jpg?v=1793405866","url":"https:\/\/librarie.editurapublio.ro\/products\/bulcsu-1","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}