{"product_id":"boldog-veg","title":"BOLDOG VÉG","description":"A vaskos borítékot, amely Ircsikétől jött, félre tette a többi iratai közé... majd később, valamikor átnézi, gondolta. De valahogy mindig akadt sürgősebb tennivalója. Nem is bontotta fel, csak két évvel később, amikor elköltözött abba a kisvárosba, ahol állást kapott, és kirakodott a dobozokból, amelyekben a holmija odaérkezett. Először nem is tudta, mi lehet benne. Amikor föltépte, a saját hat éves kori fényképe akadt a kezébe, aztán egy másik, amelyiken ketten vannak az anyjával, az anyja szép és fiatal, furcsa, régimódi, bőszoknyás nyári ruhát visel, egy parkban ülnek, mögöttük magas, tölcséres virágok, az ő kezében valami játékszer: igen, most már emlékezett, egy kis játék szamár volt az, amelyik lépegetett, ha egy mágnest húzogattak az orra előtt. Hirtelen visszatért minden, az a nyári délután, amikor a környékre kirándultak, és betévedtek egy falusi búcsúba, ott kapta ezt a kis szamarat. És ott voltak mind a többi délutánok és esték, a meseolvasások, az állatkert... Éles, alig elviselhet fájdalom hasított bele, mindent odaadott volna, ha csak egyetlen percre viszontláthatná, ha legalább a régi lakásukba visszatérhetne, ha újra végigmehetne azon az utcán, ahol azelőtt minden reggel. Hetekig semmi másra nem tudott gondolni, és a fájdalom sehogy sem akart csillapulni. Aztán elmúlt ez is.Részlet","brand":"RAKOVSZKY ZSUZSA","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60122981859712,"sku":null,"price":53.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_7b1c9fb0-35d9-4654-a8e6-85fe4025864c.jpg?v=1793398214","url":"https:\/\/librarie.editurapublio.ro\/products\/boldog-veg","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}