{"product_id":"az-atleta-halala-2","title":"AZ ATLÉTA HALÁLA","description":"Tulajdonképpen két közérzet krónikáját adja könyvében Mészöly Miklós. Az egyik a rekorder Őze Bálinté, a másik pedig Hildié, Őze és saját, mozaikkockákból összeálló élettörténetének mesélőjéé, aki a szerető kissé kényes szerepében kísérte végig Bálint életének egyik felét, míg a másikról is tudomása volt. Mindkettőjüket a bizonytalanság, a magány kínozta és hozta egymáshoz közel, esetenként pedig rövid időre eltávolította őket. Azt hisszük, Hildi Bálint emlékét kutatva írja meg a könyvet, pedig tulajdonképpen az orvul rátört magánytól menekül kétségbeesetten. Mert elvesztette, amiről azt hitte, hogy végre birtokolja  a szerelmet, a boldogságot, a nyugalmat. Hilda vallomásait Mészöly hideg tárgyiassággal mondatja el. Kettős célt kíván ezzel elérni, a lelki térkép realizmusát, a közérzet krónikája elemzésének valós voltát, s ugyanakkor a Bálintra és Hildára nehezedő magány, közöny, hidegség illusztrálását.Gerold LászlóAz atléta halála nem sportregény ? írta művéről a szerző. ? Egy mai regényhős, aki sportoló, s egy mai történet, amelyik javarészt sportkörnyezetben játszódik, már-már olyan keret, ami érdemén felül alkalmas rá, hogy túlmutasson önmagán. S még arra sincs szükség, hogy az író törekedjék szimbolikus vagy allegorikus áthallásra.Komolyan hiszem, hogy csak az tud igazán tárgyilagos lenni, akinek minden oka megvan rá, hogy elfogult is legyen.MÉSZÖLY MIKLÓS (1921?2001)a huszadik század második felének egyik legjelentősebb prózaírója. 1944-ben avatták jogi doktorrá. 1943?44-ben frontkatona volt, szerbiai fogságba került. 1949-ben feleségül vette Polcz Alaine-t. 1954-től szabadfoglalkozású író volt.","brand":"MÉSZÖLY MIKLÓS","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60122199196032,"sku":null,"price":60.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_846fd463-7ee4-4b97-9fe6-4715ac458a99.jpg?v=1793396742","url":"https:\/\/librarie.editurapublio.ro\/products\/az-atleta-halala-2","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}