{"product_id":"ady-es-a-hatosag","title":"ADY ÉS A HATÓSÁG","description":"A kötet merőben új megközelítésben taglalja jogi, hatósági és irodalmi források alapján Ady Endrének mint hétköznapi embernek a hatóságokra tartozó legfontosabb ügyeit. A dualizmus kori jogban használatos anyagi és eljárásjogi fogalmakkal, szabályokkal fűszerezve, helyenként felülírva meséli el Ady történetét, követve az ifjúkorától a haláláig (rokonai által a halálán túl is) folytatott peres és peren kívüli eljárásokat, a költő hivatalos emberekkel való találkozásait.Ady joghallgatóként töltött idejétől kezdve a szerző sorra veszi a költő párbajügyeit, sajtóperét, a miniszterelnöki sajtóirodai munkaügyi perét, a házasságkötéséhez vezető szövevényes és bonyolult gyámhatósági eljárást, az I. világháború alatti behívási ügyeit. A költőt többször felkérték képviselőjelöltnek, az erről szóló kísérletek külön fejezetben olvashatók. A könyv betekint a szerkesztőségek, kiadók világába, a sajtóval kapcsolatos jogi szabályozásba, a szerződéskötések harcaiba. Sorra veszi Ady megjelent művei tükrében azt a hatalmas munkát, melyet élete rövid ideje alatt nyilvánosságra hozott.Ady halála után a család a művek után járó jogdíjakért perelt, a műben ezeket is összegezzük. Említés szintjén felbukkan pár olyan ügye is, mely súrolta a hivatalok tűrésküszöbét. A kötet a jogi eljárások ismertetésével, az akkor hatályos jogszabályokról való tájékoztatással, korhű keretben, levéltárakból és dokumentumgyűjteményekből beszerzett hatósági és sajtóanyagok alapján készült. Igazi csemege Adyt kedvelőknek, irodalmároknak, jogászoknak.","brand":"ÓDRY VIKTÓRIA","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60119629824384,"sku":null,"price":53.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_18785781-d953-4199-bc1e-09d4c650491a.jpg?v=1793402110","url":"https:\/\/librarie.editurapublio.ro\/products\/ady-es-a-hatosag","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}