{"product_id":"a-panda","title":"A PANDA","description":"André Delacroix-t, a Paris Soir riporterét szerkesztősége Észak-Vietnamba küldi, hogy tudósítson a kínai-vietnámi határháborúról. A riporter a feladat végrehajtása során maga is újabb és újabb nagyhatalmi intrikák célpontjává válik.     Feltehetően a főszereplő kalandjainak meghökkentő életszerűsége az egyik, a vezető hatalmak bűnös manipulációinak továbbra sem szűnő gyakorlata a másik ok, amiért Bokor Pál regénye, mely első kiadásban 75 ezer példányban kelt el, ma sem veszített aktualitásából. Háborús kalandregény, politikai krimi, helyszíni tudósítás  a hírügynökségi tudósító bűnügyi regényét nehéz lenne egy műfajba tuszkolni. Első megjelenésekor  a még virágzó szocializmusban  merész tárgyilagosságával okozott galibát.      Nem véletlen, hogy az egymással vetélkedő hatalmak, köztük Kína és a Szovjetunió könyörtelenségét vagy éppen cinikus közönyét elfogulatlanul ábrázoló könyv megjelenése előtt a pártközpont tilalma miatt évekig pihent a kiadónál. Ám, amikor 1987-ben a moszkvai epizód kihagyásával és álnéven megjelentetett első kiadás végre a boltokba kerülhetett, átütő sikert aratott.      A mostani kiadásban először olvasható az az epizód, melyből kiderül, hogyan fogadták a szocializmus fellegvárában a két szocialista \"testvérország\" egymás elleni különös háborújának hírét.","brand":"BOKOR PÁL","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60121055166848,"sku":null,"price":45.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_4ea29fb3-f5ab-4527-925b-346528e84df9.jpg?v=1793407584","url":"https:\/\/librarie.editurapublio.ro\/products\/a-panda","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}