{"product_id":"a-lelek-utazasa","title":"A LÉLEK UTAZÁSA","description":"A hátsó borítóról:Kohári Csaba fotográfus 1970-ben született Pásztón, a Mátra lábánál.Fotográfiáimmal a fényt keresem a fehérre meszelt, pókhálós vályogfalakon, nagyszüleim világának napfényét, ami időnként fellelhető egy-egy mátraalji vagy cserháti falu omladozó, bedőlt kerítéseinek tövében, tornácok kiszáradt deszkái erezetén, vagy az elhagyott házak apró ablakaiban, ahogyan áttör reggelenként a sötétzöld, tenyérnyi szőlőlevelek között.Az Iparművészeti Főiskolán a diplomakiállítását a Pásztó környéki barokk templomok szakrális teréből készítette, középformátumban, szigorúan fekete-fehérben, s az ELTE  PPK-n is művészettörténetből írta Templom  Kereszt  Ember címmel a diplomamunkáját, szintén a Cserhát és a Mátra román kori és gótikus templomaiból, így próbálva meg közelebb jutni a múlthoz.Önálló kiállításai  szintén szakrális témakörben  Magyarországon és Franciaországban voltak. Képeit fekete-fehérben készíti, ha lehet filmre, mert a fényeket és a formákat kifejezőbbnek érzi a tapintható anyagon, mint a virtuális felületen és térben. Ezért készít autonóm riportokat és épületfotókat, ez utóbbiakat lehetőleg középformátumra.","brand":"KOHÁRI CSABA","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60120443388288,"sku":null,"price":30.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_cebd3325-1cbb-4fe7-974a-14033c732b09.jpg?v=1793397838","url":"https:\/\/librarie.editurapublio.ro\/products\/a-lelek-utazasa","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}