{"product_id":"a-legnagyobb-kisertes-1","title":"A LEGNAGYOBB KÍSÉRTÉS","description":"Csábító idegenAmikor megismerkedtem Dawson Reeddel, rögtön egy ágyban kötöttünk ki. A gond az volt, egyikünk sem tudta, hogy a másik is az ágyban van.Mikor az éjszaka közepén felébredtem, és egy vadidegen feküdt mellettem, az ösztöneimre hallgatva rátámadtam a betolakodóra. Azonban hamar kiderült, hogy ő is kibérelte a kunyhót. Egy rendszerhiba miatt dupla foglalás történt. És természetesen a függetlenség napi ünnep miatt sehol nem lehet szobát kapni.Hamarosan azt is megtudtuk, ugyanarra az esküvőre vagyunk hivatalosak, és Dawson az a tanú, akivel kapcsolatban figyelmeztettek, hogy legyek óvatos. Magas volt, sötét hajú és elképesztően jóképű, pont olyan, amilyennek a legjobb barátnőm leírta. Bár abban is igaza volt, hogy utálni fogjuk egymást.Azt hiszem, a helyzet lehetne rosszabb is, mint hogy egy kunyhón kell osztoznom egy jóképű férfival, akit megvetek.Például, kiderül, hogy ő az új főnökömVi Keeland New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző történetében a vágy felperzseli a határokat, és csak az érzelmek maradnak. De vajon érdemes rájuk hallgatni?Komoly jellemfejlődés, érzelmi mélység és szikrázóan erős kémia.  The Bookish ElfEzt a regényt senki ne hagyja ki! Kötelező olvasmány!  The Review Loft","brand":"KEELAND, VI","offers":[{"title":"Nyomtatott","offer_id":60120429560192,"sku":null,"price":98.0,"currency_code":"RON","in_stock":true}],"thumbnail_url":"\/\/cdn.shopify.com\/s\/files\/1\/0981\/0899\/8016\/files\/borito_c1b824a1-3aa7-4969-a359-c85f94a8d95a.jpg?v=1793399765","url":"https:\/\/librarie.editurapublio.ro\/products\/a-legnagyobb-kisertes-1","provider":"Publio","version":"1.0","type":"link"}